Thor Gym 7. születésnapi party

Thor Gym 7. Születésnapi Party 2020

Akik ott voltak 2018-ban, tudják, hogy mekkora élményt jelent. Akik még nem, azok megtapasztalhatják idén február 22-én!

Azonban érdemes előre készülni, s figyelni a híreket, mert a Thor közössége gyarapodott, így a férőhelyek igen gyorsan be fognak telni… Érdemes lecsapni az early bird jegyekre!

Idén lesz egy rövid díjátadó, mely során az alábbi díjakat adjuk át:

Milyen díjak lesznek? Ezeket milyen jelölési, illetve szavazási rendszerben álmodtuk meg?

Thor Gála díjai és kiválasztási / szavazási rendszere:

  • Spirit of Thor… (Újbuda, Zugló, Angyalföld, Kaposvár, Óbuda, Veres, Batta, Fehérvár, Debrecen): minden terem életében vannak olyan egyéniségek, akik többletet tesznek a közösség kis „kosárkájába”. Akik jelleme, önzetlensége, sporttársi odaadása, bajtársiassága, vagy éppen közösségépítő lelkesedésük kiemeli őket. Akiket mindenki ismer, s ami fontosabb szeret a teremben. Központi személyiségek. Ebből a szempontból pedig (e díjat illetően) nem a versenyeken elért eredmény, vagy éppen szakmai érdeklődés számít, hanem azok az értékek, melyekkel a Thor közössége örömmel és büszkén azonosul.

A „Spirit” díjak jelöltjeit a héten ismerhetitek meg, s a közönség szavazatai alapján kerül majd kihirdetésre a győztes.

  •  Az év edzője: Ez a díj az, amire minden edzőnk vágyik, s amely felelősséggel jár, hiszen egy ilyen kivételes edzői gárdából elnyerni egy elismerést óriási dolog.

Idén ez szakmai különdíj lesz, melyet az elmúlt év teljesítménye alapján a vezetőség ad át az arra leginkább méltó edzőnek. Nehéz dolguk lesz, hiszen remek kollégákkal dolgozhatunk együtt.

  •  Az év pultosa: Nagyon fontos láncszemek a Thor életében a pultosok, akik fogadják a nagyérdeműt. Meglátjuk, hogy a 2019-es évben ki volt az, aki kiemelkedő hozzáállásával kiérdemelte az elismerést!

 

  • Hammer of Thor: Itt azt szeretnénk kiemelni, aki a sportteljesítménye, versenyzői attitűdje alapján méltó példakép lehet bárki számára. Aki, ha bármely versenyen elindul, akkor nyugodtak lehetünk, hogy ő képviseli a Thor Gym-et. Akire valóban azt mondhatjuk: Ő Thor kalapácsa: ha oda kell csapni, akkor biztosak lehetünk abban, hogy mennydörgés várható!

A vezetőség, a back office és a szakmai vezető döntése alapján állítunk jelöltek, akik közül a közönség választja majd meg a díj nyertesét.

  • A Thor legfittebb embere: Ez az egy díj, melyet nem szavazás, hanem egyetlen objektív tényező alapján vehet majd át a győztes. Hiszen minden esztendőben megrendezzük a Thor kupát, mely verseny során összemérhetik erejüket a Thorosok, s a verseny végére kiderült, hogy ki a legjobb.
 De lássuk, hol lesz az esemény, s miket kínálunk nektek:

 
Helyszin: SYMBOL Budapest
 
Az este kínálata:
Alapvetően egy népszerű és az esemény színvonalához passzoló nagyszerű helyszín lesz. Fergeteges bulival!
  • Vendégváró falatok – Grissini toszkán paradicsomos mártogatós szósszal
  • Snack kínálat – Házikenyér, ropogós pirítós, Magyar sajtok válogatás, Szőlő, Pulykasonka, Prosciutto, Prágai sonka, érlelt sajtok
  • Korlátlan italfogyasztás 4 órában – Irsai és Gere borok, Sör, üdítők, víz, kávé, tea, stb…
  • Mivel születésnap, így nem maradhat el a különleges torta sem!


A hangulatról egy remek DJ fog gondoskodni, s biztosítja majd a hajnalig tartó pörgést!


Dress code:
– Férfiak: Sötét nadrág, ing
– Hölgyek: „Kényelmes, elegáns”


Early Bird jegyek január 27-től kaphatóak a pultokban, február 7-ig:  12.900,- ft
Last minute belépők: február 8-tól, 14-ig: 14.900,- ft
 
Maximum létszám: 200 fő
 
Február 3-tól, 14-ig tudtok majd szavazni a jelöltekre, melyről facebookon és weboldalainkon is informálunk majd titeket! Természetesen a jelöltek bemutatása fontos elem lesz.
Várunk mindenkit egy fergeteges ünneplésre!

KINEK AJÁNLJUK?

Az igazi Thorosoknak

Hétköznapi hősök

„Fontos számomra, hogy a lehető legtöbbet megtegyek azért, hogy amivel foglalkozom, abban a lehető legmélyebb ismeretekre tegyek szert. Ezért törekszem az orvosi tanulmányaimban is, edzőként pedig az FMT level I. épp ilyen a saját területén.”

Szőke Kriszta

Array

„Pályám jelentős lépése volt a képzés, ahol megtaláltam a saját utam és jövőképem. Már az első képzési napon egyértelmű volt számomra, hogy innentől más lesz az életem…”

Hanik Bogcsa

Array