WE ARE CLOSED

Sok kérdés érkezett hozzánk, hogy mikor nyitunk ki újra. Amire egyértelműen azt tudjuk csak mondani:

Miért pont a vírusjárvány tetőzése előtt egy héttel nyitnánk ki, ha már másfél hónapja bezártunk?

Március 16-án azzal a céllal zártunk be, hogy segítsük a kormány munkáját, segítsük a járványgörbe ellaposítását, hogy a tetőzés időpontjában az orvosoknak ne kelljen választaniuk beteg és beteg között. A kormány kommunikációja szerint ez sikeres volt és az egészségügyi ellátórendszer felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy nem ér semmit az elmúlt 1,5 hónap ha az utolsó hetekben nem tarjuk magunkat az elhatározásunkhoz.

Bár azóta jóval több információval rendelkezünk a vírusról, annak terjedéséről, veszélyeiről. Látjuk, hogy kik az igazán veszélyeztetettek, míg azt is tisztán látnunk kell, hogy a vírus jóval több embert fertőzött meg, mint ahány esetről információ van. Azok is tények, hogy a fiatal, főképp a rendszeresen sportoló, erős immunrendszerű populáció a legtöbb esetben tünetek nélkül, vagy enyhébb tünetekkel vészeli át a megbetegedést vagy éppen tudomást sem szereznek a betegségről.

Sokan mégis félnek! Aminek az oka abszolút érthető, mégis ezen a ponton túl kell lépni a félelmeken: a pánik ideje elmúlt, mikor alig volt információnk a betegségről! A pánik ideje elmúlt, mikor attól kellett tartanunk, hogy tömegestül érkeznek majd a kórházakba a kritikus állapotú betegek és nem lesz képes a rendszer ellátni őket!

Hangsúlyozzuk, hogy az elmúlt másfél hónap nem ért semmit, felesleges áldozatot hoztunk mindannyian, hogyha most a tetőzés előtt újra kinyitjuk a kapuinkat.

Egy új stádiumba lépünk, ennek ellenére továbbra is fontos marad a veszélyeztetettebb populáció védelme, ahogy az egész közösség védelme is !

Hiszünk a hivatalos intézkedésekben, az állam logikus döntéseiben. Mert nem szeretnénk polihisztorok lenni, hiszen a virológusok, egészségügyi szakemberek minden bizonnyal jobban tudják mit-miért csinálnak. Persze vitatható döntések mindig lesznek, de mi bízunk abban, hogy a szakemberek joggal vannak ott, ahol.

Elfogadjuk a Hf3 szövetség álláspontját, hogy egy kormányzat által jóváhagyontt protokoll mentén kell a piacot újraindítani. Ezt a közakaraton nyugvó protokoll megfogalmazásához mi is kitöltöttük a kérdőíveket és bíztatunk mindenkit, hogy szintén tegye ezt meg.

Tehát amíg a szövetség, melyhez tartozunk, illetve az állam nem ad erre egyértelmű információt, addig nem nyitunk ki mi sem!

Azonban jó jel, hogy a pánik időszakán szerencsére túljutottunk, már mindenki várja, hogy aktív életét visszakaphassa! Ráadásul a logika is azt diktálja, hogy ne a pániknak szenteljük az energiáinkat, hanem a prevenciónak: amennyiben betartunk alapvető szabályokat, akkor tehetünk a fizikai egészségünkért a sporttal, ahogy a mentális egészségünkért is azzal, hogy visszatérünk a normál életvitelünkhöz, visszatérünk a közösségi és szociális léthez, melynek átmeneti hiánya már most is megterhelő sokunknak! Bátran mondjuk ezt, hiszen az edzőtermek világa nem az a hely, ahol nagyobb veszélynek van bárki kitéve, mint egy bevásárlás során, sokkal inkább az a hely, ahol acélosabbá tehetjük a szervezetünket!

Köszönjük, hogy kitartotok mellettünk, köszönjük a bíztató leveleket és érdeklődő sorokat, melyeket naponta olvasunk!

Ígérjük, hogy amint a helyzet megengedi, hogy felelősséggel kinyithassunk, akkor azonnal cselekszünk és várni fogunk titeket!

 

Thor team

 

u.i.:

A szövetség által közzétett kérdőíveket itt találjátok meg:

Teremtulajdonosok és vezetők részére: https://forms.gle/iMmuBKdV91wKt9tg7

 

Edzők és kollégák részére: https://forms.gle/1jYzecG66amfHyvq5

 

Vendégek, sporttársak részére: https://forms.gle/ndGWEJtKA1sCSfz39