Thor Gála – DÍJAK ÉS JELÖLTEK

Milyen díjak lesznek? Ezeket milyen jelölési, illetve szavazási rendszerben álmodtuk meg?

Thor Gála díjai és kiválasztási / szavazási rendszere:

  • Spirit of Thor… (Újbuda, Zugló, Óbuda, Veres, Batta, Fehérvár, Debrecen, Csepel, FunXional Gym): minden terem életében vannak olyan egyéniségek, akik többletet tesznek a közösség kis „kosárkájába”. Akik jelleme, önzetlensége, sporttársi odaadása, bajtársiassága, vagy éppen közösségépítő lelkesedésük kiemeli őket. Akiket mindenki ismer, s ami fontosabb szeret a teremben. Központi személyiségek. Ebből a szempontból pedig (e díjat illetően) nem a versenyeken elért eredmény, vagy éppen szakmai érdeklődés számít, hanem azok az értékek, melyekkel a Thor közössége örömmel és büszkén azonosul.

A „Spirit” díjak jelöltjeit a héten ismerhetitek meg, s a közönség szavazatai alapján kerül majd kihirdetésre a győztes.

  •  Az év edzője: Ez a díj az, amire minden edzőnk vágyik, s amely felelősséggel jár, hiszen egy ilyen kivételes edzői gárdából elnyerni egy elismerést óriási dolog.

Idén ez szakmai különdíj lesz, melyet az elmúlt év teljesítménye alapján a vezetőség ad át az arra leginkább méltó edzőnek. Nehéz dolguk lesz, hiszen remek kollégákkal dolgozhatunk együtt.

  •  Az év pultosa: Nagyon fontos láncszemek a Thor életében a pultosok, akik fogadják a nagyérdeműt. Meglátjuk, hogy a 2022-es évben ki volt az, aki kiemelkedő hozzáállásával kiérdemelte az elismerést!
  • Hammer of Thor: Itt azt szeretnénk kiemelni, aki a sportteljesítménye, versenyzői attitűdje alapján méltó példakép lehet bárki számára. Aki, ha bármely versenyen elindul, akkor nyugodtak lehetünk, hogy ő képviseli a Thor Gym-et. Akire valóban azt mondhatjuk: Ő Thor kalapácsa: ha oda kell csapni, akkor biztosak lehetünk abban, hogy mennydörgés várható!

A vezetőség, a back office és a szakmai vezető döntése alapján állítunk jelöltek, akik közül a közönség választja majd meg a díj nyertesét.

  • A Thor legfittebb embere: Ez az egy díj, melyet nem szavazás, hanem egyetlen objektív tényező alapján vehet majd át a győztes. Hiszen minden esztendőben megrendezzük a Thor kupát, mely verseny során összemérhetik erejüket a Thorosok, s a verseny végére kiderült, hogy ki a legjobb.

JELÖLTEK LISTÁI

 

Spirit Of Thor ÚJBUDA: Kajtár Orsolya, Freund Tamás, Csorba Dániel, Prágainé Lendvai Nikolett

Spirit Of Thor ZUGLÓ: Pető Roland, Mészáros Gábor, Csillag Laura, Fülöp-Szentgyörgyi Viktória

Spirit Of Thor CSEPEL: Kovács Ádám, Pintér Bence, Schütz Róbert

Spirit Of Thor ÓBUDA: Ambrus Csaba, Dybisevszky Andrea, Mohácsy Ádám, Némedi-Varga Réka

Spirit Of funXional Gym: Deli Kinga, Csizmadia János, Üveges Gergely

Spirit Of Thor BATTA: Zolta Hanna, Schuszter-Kalácska Emese, Kriston János

Spirit Of Thor VERES: Lévainé Nagy Rozália, Soós Mihály, Vastag László

Spirit Of Thor FEHÉRVÁR: Szeglet Imre, Füle Ákos, Csöngedi Bea

Spirit Of Thor DEBRECEN: Vígh Sebastian, Dr. Bárány Dorottya, Dr. Balázs Gergely

HAMMER of THOR: Antal Adrián, Somogyi Gergely, Rafai Ramón

AZ ÉV EDZŐJE: A Thor Gym összes edzőjére tudsz szavazni, azonban a szavazatok 33%-ban számítanak a pontszámításnál, a maradék 33-33%-ot a szakmai mutatók, valamint a back office szavazatok teszik ki.

AZ ÉV PULTOSA: Kónya Detti, Szalkó Dóri, Molnár Ivett, Szemes Dominika, Unger Vanda, Filakovszki Hajnal

THOR legfittebb embere: A Thor Cup győztesei vehetik át, vagyis Tarcsa Edina és Batyik Róbert

 

A jelöltek bemutatását jövő héten a facebook oldalainkon követhetitek figyelemmel!

Szavazni pedig már tudtok is az alábbi linkeken keresztül Február 20-ig:

 

Jelöltek bemutatása és a SZAVAZÓLAPOK:

 

Thor Gym VERES:

JELÖLTEK

Thor Gym BATTA:

JELÖLTEK

Thor Gym DEBRECEN:

JELÖLTEK

Thor Gym CSEPEL:

JELÖLTEK

Thor Gym ÓBUDA:

JELÖLTEK

funXional Gym Savoya:

JELÖLTEK

Thor Gym ZUGLÓ:

JELÖLTEK

Thor Gym ÚJBUDA:

JELÖLTEK

Thor Gym FEHÉRVÁR:

JELÖLTEK

 

NE FELEDJÉTEK! Early Bird jegyeket február 10-ig tudjátok beszerezni!