Thor Cup XI. eredmények és fotók

Elérkezett újra a December, s ahogyan minden esztendőben, most is megmérette magát a Thor Gym közössége!

 

 

Tradicionálisan minden év végén megrendezzük a Thor Gym hálózat „belső” versenyét. Mint az lenni szokott, ilyenkor beérik az egész éves munka gyümölcse és fény derül arra, hogy adott évben kik lesznek a Thor Legfittebb embere, illetve hölgye cím birtokosai!

THOR CUP XI.

 

 

Idén a 11 esztendő alatt majdhogynem rekordszámú nevező jött össze a versenyre. Sajnos az 52 nevezőből betegség és sérülés miatt csupán 48-an vágtak neki a versenynek, ami így is kiemelkedő szám!

A megnyitót követően, tartva a menetrendet reggel el is indult a nagy megmérettetés: ahogyan a versenyeinken megszokhattátok, most is az alapvető kondicionális képességek mentén, Erő és állóképesség, mértük a versenyzők képességeit és felkészültségét és persze eredményességét. Az idei verseny 3 körből állt, melyekből a legjobb 6-6 férfi és nő vívhatott csatát a győzelemért egy döntő feladatsorban.

A pörgős tempót a nézők szurkolása és megannyi mosoly övezte, talán idén minden korábbit felülmúlt a közösség ereje és annak családias hangulata: nagyon sok régi vendégünk immáron gyerkőccel érkezett, amit nagyon nagy boldogság volt megtapasztalni. 11 év távlatában elmondhatjuk, hogy a régi motorosok még mindig kötődnek a teremhez és a társakhoz.

Fergeteges volt a hangulat, ami kétségkívül motíválta a versenyzőket és öröm volt érezni az összetartást, ami a csapatokat és egyéneket jellemzi!

Mindkét mezőnyben, de kiváltképp a férfiak között 3 versenyző nagyon elhúzott, ami miatt mondhatnánk, hogy lefutottá vált a küzdelem, hiszen tulajdonképpen a dobogó elkelt a döntő előtt, ám a sorrend korántsem! Hiába emelkedett ki egy-egy versenyző, egyenletesen erős teljesítménnyel, mégis maradt izgalom a verseny legvégéig!

Le a kalappal minden résztvevő, szurkoló és persze az összes atléta előtt, hiszen varázslatos napot ajándékoztak nekünk idén is!

 

 

És persze tisztelet és köszönet az edzői csapatunknak, akik Becher Kristof szakmai vezetővel az élen talán minden eddiginél pontosabban, precízebben és gördülékenyebben hozták le a versenyt!

Felemelő volt látni, hogy mindenki a maximumot tudta nyújtani, azonban versenyektől szokatlan módon mindezt olyan oldott hangulatban, hogy senki sem bosszankodhatott. A feladatok változatosnak bizonyultak, az izgalom is megvolt, közben pedig újra átélhettük, hogy egy közösségként ünnepeltünk és töltöttünk együtt egy csodás napot!

Visszatérve a verseny alakulására:

A hölgyek közt Jób Viktória végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel húzta be a versenyt, bár a döntőben nagyot kellett hajtania. Azonban a többi helyezés a végsőkig kérdéses volt.

A férfiak között pedig a verseny első három feladata után végig élen álló Sárvári Gergő eszméletlen és tiszteletet parancsoló teljesítménye ellenére legyőzőre talált Tárnok Dávid személyében, aki a döntőben végül beelőzte őt. Bár Gergőnek már van otthon a vitrinben egy aranyérme, Dávid pedig idén az első Thor kupa győzelmével zárult a verseny.

Érdemes megemlíteni, hogy nem csak Újbuda büszkélkedhet, hiszen mind a férfi, mind a női verseny döntőjébe bejutott több zuglói vendég is, mitöbb egy ezüstérmet is elvittek. Jövőre biztosan méginkább megszorongatják majd a többieket és a végső győzelemre is esélyessé léptek elő.

Mindenesetre idén is jutott bőven izgalomból, de ami egy verseny lényege és legfelemelőbb része, hogy a döntőt követően a magából mindent kiadó Sárvári Gergő mellé huppant a bajnok, Tárnok Dávid, s egy pacsit követően együtt pihegtek a padlón fekve. Ezt a sportszerű és felemelő pillanatot érdemes megőrizni!

Köszönjük lányok, srácok!

Az idei Thor Cup végeredménye:

Nők:

1. Jób Viktória (Thor Gym Újbuda – PredaThors/Nyárasdi Zsombor)

2. Varjú Andrea (Thor Gym Zugló – Gorilla Strenght/Lakatos Zsolt)

3. Uhrin Csenge (Thor Gym Újbuda – PredaThors/Nyárasdi Zsombor)

Férfiak:

1. Tárnok Dávid (Thor Gym Újbuda – PredaThors/Nyárasdi Zsombor)

2. Sárvári Gergő (Thor Gym Újbuda – Functional Strenght/Szentes Balázs)

3. Somogyi Gergely (Thor Gym Újbuda – PredaThors/Nyárasdi Zsombor)

 

 

Különdíjasok, a két korelnöknek, akik bizonyították, hogy 45 év felett is lehet eszméletlen teljesítményt nyújtani és érdemes is, mert brutális formában vannak:

Kajtár Orsolya és Balogh Norbert

 

Gratulálunk minden indulónak és természetesen a győzteseknek!

Ezúton is köszönjük a szervezők munkáját, valamint a szakmai vezetőnknek, Becher Kristofnak, hogy ilyen nagyszerű versenyt dobtak össze és vezényeltek le! Köszönjük a bíróknak és stábtagoknak az egész napi odaadó munkát! Valamint a nézőknek, szurkolóknak, hogy ilyen nagyszerű hangulatot teremtettek!

Köszönjük a felajánlott nyereményeket a kiemelt támogatóknak:

Myprotein, Under Armour, Fitrade és Hungaroraft

Elképesztő lezárása volt ennek az évnek, de ne feledjétek, hogy hamarosan újra megmérettetitek magatokat: Február 24-én jön a hagyományos születésnapi csapatverseny, mely egy nyílt verseny lesz, ahol megmutathatjuk, hogy a Thor Gym falai közt teremnek a legkeményebb atléták!

Tehát nem szabad hátradőlni, s folytatni kell a felkészülést! 🙂

 

Street Workout bajnokság

 

Ebben az évben a Thor Cup versenyének másnapján, vasárnap zajlott Szarka Ákos és Jokhel Matyi vezetésével a TightHold streetworkout kupa döntője.

A látványos programot sokan követték, több mint 130 ember gyűlt össze erre a nagyszerű eseményre!

Gratulálunk Matyiéknak a nagyszerű eseményhez és az indulóknak a látványos teljesítményekhez, ami tényleg üde színfolt a termünk életében!

 

Az alábbi linken pedig megtaláljátok a Thor Cup képeit:

https://drive.google.com/drive/folders/1J-xnBJcSa0A3Qj60iImWd3GEFaBvhBcP