THOR CUP 2020

2020.12.05. THOR CUP

Egyéni háziverseny

2020.12.05.

Helyszín: Thor Gym Újbuda – 1116. Budapest, Nándorfejérvári út 40./A

Immáron nyolcadik alkalommal csaphatnak össze a kompetitív hölgyek és urak a Thor Legfittebb embere címért.

Azonban ebben az évben picit színesítjük az eseményt, hiszen a feladatkörök közepette a TightHold streetworkout kupa döntőjét is megrendezik Szarka Ákosék, mely látványos programnak ígérkezik, így a nézők és szurkolók megcsodálhatják a srácok gimnasztikus képességeit.

Az eredményhirdetést megelőzően pedig az éves Animal Flow találkozó szolgáltat látványos és érdekes kikapcsoldást, ahol egy meglepetés koreográfiát is láthattok Nagy Dani vezetésével.

Visszatérve a Thor kupára:

Idén is, ahogy a hagyomány és a tudomány diktálja, három kondicionális képesség mentén,

Erő, robbanékonyság és állóképesség, 

mérjük a versenyzők képességeit.

A feladatokat a Thor Gym edzői gárdája, Tanos Bálint vezetésével dolgozta ki.

Az idei versenyfeladatok ismertetését megkezdjük, ahogyan ígértük!
 
 
Első feladat: Robbanékonyság
 
Kettlebell snatch és evezés
 
A versenyzőknek 20 másodperc alatt kell a legtöbb szabályos ismétlést teljesíteniük Kettlebell Snatch gyakorlatban.
Ezután 2 perc pihenő következik, mely alatt el kell foglalniuk az evezőgépet.
A 2 perc leteltét követően 20 másodperc alatt a lehető legmagasabb átlag watt eredményt kell produkálniuk.
A feladat akkor ér véget, ha az evezőgépen lepörög a fentebb meghatározott idő.

Nők: 65 kg alatt 16 kg-os girya, fölötte 20 kg

Férfiak: 85 kg alatt 28 kg-os girya, fölötte 32 kg

 
Második feladat – Erő
 
A feladatsort a következő sorrendben kell végrehajtani:
1.Front Squat, 2. Bench Press, 3.Deadlift.
Nőknél és férfiaknál egyaránt a súlyok mértéke testsúlyból számolandó.
Nőknél Front Squat 90%, Bench Press 70%, Deadlift 120%. Férfiaknál Front Squat 120%, Bench Press 100%, Deadlift 160%. 
Az egyes feladatokra maximum 3 perces időkorlát áll rendelkezésre. Ezután kötelezően át kell térni a következő gyakorlatra. A versenyzőnek figyelembe kell vennie, hogy önállóan, saját magának kell a racket beállítani, a rúdat átsúlyozni. A feladathoz használható eszközök: csukló- és térdszorító, súlyemelő öv és cipő. A feladatban az elért ismétlésszámok számítanak.
 
Harmadik feladat – Állóképesség
Feladatsor:
12 Double Kettlebell Thruster 
24 Cal Row
10 Double Kettlebell Thruster 
20 Cal Row
8 Double Kettlebell Thruster 
16 Cal Row
A feladatsort a fentebb leírt sorrendben és ismétlésszámban kell végrehajtani.
A versenyző álló helyzetből a platformról kezd, kezében nincsen semmi. A bíró jelzésére kezdheti el a feladatsort. A feladatsor végeztével a kiinduló helyre kell visszafutnia a versenyzőnek. 

Nők: 65 kg alatt dupla 12 kg-os girya, fölötte dupla 16 kg

Férfiak: 85 kg alatt dupla 20 kg-os girya, fölötte dupla 24 kg

 
Döntő feladatsor
 
15 min Time Cap 
1000m Air Bike
15-15 Kettlebell Clean & Stoh 16/24
750m Air Bike
50 Goblet Squat 24/32kg
500m Air Bike 
12 m tárcsa cipelés
250m Air Bike
+Befutó
A feladatsort a fentebb leírt sorrendben és ismétlésszámban kell végrehajtani. A feladatsor a 250 m letekerése utáni befutóval ér véget. A versenyző az Air Bike-on kezd, sípszóra indul.

Súlyok

Kettlebell Clean & Stoh

Nők: 65 kg alatt 12 kg-os girya, fölötte 16 kg

Férfiak: 85 kg alatt 20 kg-os girya, fölötte 24 kg

Goblet Squat:

Nők: 65 kg alatt 20 kg-os girya, fölötte 24 kg

Férfiak: 85 kg alatt 28 kg-os girya, fölötte 32 kg

 

 
A részletes feladatleírásokat a sztenderdekkel kiegészítve, legkésőbb november 10-ig megismerhetitek.

A versenyen való részvétel regisztráció-köteles, amelynek első lépése egy email küldése az academy@thorgym.hu címre.

A második lépésben, a regisztráció véglegesítéséhez a nevezési díj befizetése szükségeltetik, amelyet megtehettek bármely Thor Gym pultjánál a nyitvatartási időben. A nevezési díj 7.000,- forint/fő.

Nézőknek a belépés ingyenes.

Fontos, hogy a verseny résztvevőinek száma limitált, összesen 48 fő.

A helyeket a befizetések sorrendjében töltjük fel. A Thor Cup zárt háziverseny és csak a Thor Gym vendégei indulhatnak, akik érvényes bérlettel rendelkeznek.

 

Jelentkezési időszak: 

2020.10.19. – 2020.11.29. 23:59, (vagy a jelentkezési helyek betelte)

Nevezési díj: 

7.000,- forint/fő, melyet minden Thor Gym pultjánál készpénzel tudtok fizetni.

Jelentkezők maximális száma:

48 fő

(A végleges, tehát befizetett regisztrációt, lemondás esetén nincs lehetőségünk visszafizetni november 15-e, péntek után! Ellenben a nevezés bármikor átruházható.)