Az összefogás jegyében

Várakozással teli hetek előzték meg az idei szakmai konferenciát, hiszen ebben az évben picit emeltünk a téten. Lássuk sikerült-e megugrani a lécet…

Szeptember 7-ére vártuk a Thor Gym Újbuda termében megrendezett eseményre a funkcionális edzés képviselőit és az érdeklődőket az idei szakmai konferenciára. Az izgalom nem alap nélkül költözött a szervezők lelkébe: közel 160 regisztrált résztvevőt várhattunk az előadásokra, ami az öröm mellett mindenképpen felelősséggel is párosult.

Már hagyománynak számít a Thor Academy szervezése, melynek célja a szakma összefogása és az információáramlás segítése, mégis idén a szervezők új ötlettel álltak elő: nem csupán meghívott előadókra alapoztak, de nyílt felhívásban bárki elküldhette az előadni kívánt absztraktot. Színesebbé téve ezzel a palettát, hiszen az mindenki számára óriási hozadék, ha több nézőpont, minél több aspektus találkozik és ezáltal különböző irányzatok, rétegek képviselői egymást láthatják el új információkkal, elsőkézből kapnak rálátást a funkcionális edzés külön kis „puzzle darabjaira”.

A siker borítékolható volt, mikor sikerült olyan neveket a meghívott előadók sorába tudni, akik a kezdetek óta a szakma előmozdításában élen járnak és kulcsszerepet töltenek be. Külön öröm, hogy a céljaink és a kidolgozott irányvonalak tekintetében összecseng az elképzelés, ami egy folyamat keretében immáron egyre tisztábban körvonalazódik:

A funkcionális edzés szakmai és piaci összefogásra érett meg, hogy egy következő fokra léphessen, aminek alapja a közös szakmai irány kidolgozása és elfogadása, a képzések összehangolása, valamint a minőségi szakmai munka gyakorlati megvalósítása. Mindez olyan edzőkkel, akik minőséget képviselve valóban a funkcionális edzés lényegével ismertetik meg a vendégeiket, hozzájárulva az egészségmegőrzéshez és minőségi életvitelhez.

De nézzük is a napot madártávlatból:

Már reggel 8 órakor szép számmal jelentek meg az érdeklődők, és a hosszas előkészületeket követően a várva várt pillanat is elérkezett: a résztvevők nyakába kerültek szép sorban a „pass”-ek. Egyre népesebb tömeg várta izgatottan a megnyitót és hogy elkezdődjön a mérföldkőnek számító esemény. Miután mindenki elfoglalta a helyét, Hosszú Szilárd, a Thor Academy és a Thor Gym edzőteremhálózat tulajdonosa, a szervezők nevében mondott egy rövid üdvözlő szöveget. Szilárd kiemelte a folyamatot és munkát, melynek gyümölcse kezd beérni:

” Két éve elkezdtünk egy folyamatot, ami az összefogásról szól, ahol a szakma kiválasztja az értéket és minőséget egészen a képzésektől kezdve. Mindezt egységesen, közös alapokra helyezve. Ennek a folyamatnak egy nagyon fontos része a mai esemény is, ahol a kiemelt előadóinkkal már beszéltünk az összefogásról, s büszkén jelenthetjük ki, hogy mind Lakatos Péter, mind pedig Pozsonyi Zsolt részéről pozitív a fogadtatás az együttműködésre. Azonban nem egy központosított, hanem egy széleskörű összefogást szeretnénk, ami a szakma érdeke. Így nyitottak vagyunk és várjuk azokat, akik ebbe a hajóba beszállnának, hogy közösen evezhessünk egy jó irányba.”

Ezt követően el is kezdődtek az előadások, melynek sorát kiemelt előadóként Lukasz Trzaskomaindította. Ebben a fél órában a „funkcionális edzés a versenysportban: igazságok és tévhitek” volt a téma. Fantasztikus volt átélni, ahogy a hallgatóság szinte teljesen elményedve itta Lukasz szavait. Nem csoda hiszen szókimondó és tabudöntögető mondatai minden szakma iránt fogékony résztvevőt elgondolkodtattak. Valóban a jelenleg tulajdonítottnál lényegesen nagyobb szerepe van e mozgásformának a versenysport területén, a felkészítésben, az alapok megteremtésében és a sérülések minimalizálásában. Lukasz nagyon magasra tette a lécet, hiszen rutinos előadóként volt lehengerlő.

Ezt követően Szentes Balázsvette át a mikrofont, aki meg is ugrotta azt a bizonyos lécet. Témája a „Plyometria – saját testsúlytól a súlyemelésig” címet kapta és kis átfedéssel remekül egészítette ki az előző előadás szakmai tartalmát. Kis útmutatóként is használható mindazok számára az prezentációja, akik tudatosan építkeznek ebben a sportágban.

Viktor Ádámhozkerült harmadjára a staféta, aki az „Edzünk arra, hogy edzhessünk” címet adta a témájának. Itt is a fokozatosságon keresztül került bemutatásra az, hogy az alapok megteremtése mennyire fontos, mindezt eszméletlen energikus és könnyed előadásmódban prezentálta, mely üde színfoltot jelentett és oldotta a formális hangulatot is az első blokkban.

Kellett is a kis jókedv és feltöltődés, hiszen következett ismét egy rutinos, kiemelt előadó:Lakatos Péterérkezett, aki a követekező előadást hozta el az érdeklődőknek: „Minimummal az optimumot. A légzés és alvás szerepe a regenerációban és a teljesítmény optimalizálásában”.

Hiába hangzott el az alvás sokszor ebben a fél órában, álmos garantáltan senki sem volt. Áhitattal itták Péter szavait a sorokban és nyugodt, rendezett légzés mellett mindenkit el is gondolkodtatott a téma, mely jóval nagyobb hangsúlyt érdemel, mint amennyi diskurzus eleddig kialakult róla.

Ezen a ponton a szervezők is megnyugodhattak közben, hiszen ilyen magas színvonalú előadások után garantáltan senki sem fog csalódottan távozni. Hacsak azért nem, mert sokan szívesen hallgattak volna még e témában is többet. Node erre is lesz még lehetőség…

De a programterv feszes, így máris azon kapta magát a hallgatóság, hogy Bene Mártonbeszél a StrongFit-ről. Marci 4 állapotot emelt ki, melyek a Flow, a Fight, a Flight és a Freeze és arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy mind megvannak a saját jellemzői, okai, céljai és hasznai. Eképpen pedig nem csak az edzéseken tudatosíthatjuk mindezeket, de reflektálhatunk hétköznapi életükre és azok idegrendszeri kihívásaira is.

A délelőtti blokk végén pedig Szarka Dorottyabeszélt arról,  „Sporttáplálkozás helyesen – az egyéni céloknak megfelelően”-előadásában mutatta meg, hogy az edzéshez kapcsolódó étrendi támpontok felvázolásával miképpen tudunk hatékonyabban teljesíteni az edzéseken, s hogyan érjük el egyéni céljainkat.

A táplálkozási témát követően épp eléggé megéhezett mindenki, hogy az ebédszünetben feltölthessen, hiszen az előadások fele még előttünk volt.

A szünetet követően Tanos Bálintállt a kivetítő elé. Jó volt látni, hogy olyannyira nagy elvárásokkal érkeztek erre az előadásra a hallgatók, hogy többen csapot-papot otthagyva szó szerint szaladtak be, hogy le ne maradjanak egyetlen szóról sem.

Meg is érte, hiszen ismét egy kiemelkedően értékes és magas színvonalú előadással szögezte a nagyérdeműt Bálint a székekbe: a periodizáció elveit és főbb gyakorlati módszereit mutatta be, ugyanakkor kitért arra a kérdésre is, hogy célszerű, és hatékony-e ilyen mértékű pontosságra törekedni. Ezek mellett pedig megemlítésre került, hogy milyen kompromisszumokra van szükség ahhoz, hogy a matematikai edzéstervezés alkalmazható legyen valós, sérüléseknek, betegségnek, napi formaingadozásnak kitett sportolók edzésében.

Berkes Mártonkövetkezett, aki az egyre népszerűbb akadályversenyekről (OCR) beszélt. Marci ebben a húsz percben felhívta a figyelmet arra, hogy itthon a növekvő igények ellenére milyen kevés lehetőség van még felkészülni az akadályversenyekre és ezt miképpen lehetne megoldani, úgy hogy közben megfelelő legyen a szakmai háttér is.

A blokk harmadik előadása Nagy Mariannprezentálásban az allóképességi sportolók edzéséről szólt. A prezentáció summája, hogy ez az edzésterület nem megoldható személyes jelenlét nélkül, az edzőknek ismerniük kell, hogy mik azok az elvek, amelyek mentén felépíthető egy rendszeres, a fő edzésterhelést nem akadályozó erősítés.

Ezt követően ismét egy kiemelt előadás hozta lázba a nagyérdeműt: Pozsonyi Zsoltés az „excentrikus edzés jelentősége a sérülésmegelőzésben és a teljesítményfokozásban”- tárgyú félóra következett. Zsolt professzionalitása ezúttal is nagymértékű szimpátiát eredményezett és előadása nagyon sok gyakorlati tippet, elemet mutatott be. Szó volt az excentrikus edzés sérülés-rizikó csökkentő szerepéről, a teljesítményfokozásban történő alkalmazásáról, valamint arról, hogy hogyan tudjuk beépíteni az edzésprogramunkba akár átlagemberekkel, akár élsportolókkal dolgozunk.

A nagydózisú előadás után nem ocsúdhatott fel a mélyen tisztelt, hiszen egy korántsem könnyed témát hozott magával Szőke Krisztina: „a nyak-, vállöv leggyakoribb diszfunkcióinak felismerése és korrekciója” című prezentációval igyekezett bemutatni a diszfunkcióknak a leggyakoribb eseteit, időbeli felismerését és korrekciós megoldásait. Arra próbált rámutatni, hogy edzőként, mik segítségével tudjuk eldönteni, hogy az adott probléma még a mi tudáskörünkhöz tartozik-e vagy más szakértői segítséget igényel.

Végül, de természetesen nem utolsó sorban Koncsek Krisztina tette fel a kérdést: „Tartásfejlesztés a teljesítményoptimalizálás (egyik) kulcsa?”

Ezt igyekezett is boncolgatni a rendelkezésre álló húsz percben, és választ is kaphattunk arra, hogy hol-, és hogyan érdemes a tartásfejlesztést elkezdeni, valamint mi magyarázhatja, ha egy képesség nem az elvárt mértékben fejlődik.

Tartalmas és értékes nap volt, egy nagyszerű hallgatósággal. A tapasztalat mindenképpen az, hogy érdemes energiát fektetni az összefogásba és a minőség mellett való kampnyolásba. Ezért jövőre mindenképpen folytatjuk a hagyományt és a konferenciát! Közben pedig reménykedünk benne, hogy egy egységesebb, igényesebb piac kialakulásának lehetünk tanúi és szereplői.

Köszönjük az előadásokat és a figyelmet!

Mivel is zárhatnánk ezt a beszámolót, mint a válasszal arra, hogy szervezőként érdemes-e energiát fektetni hasonló dolgokba? A minap kaptunk egy kedves levelet, ami tanúsítja azt, hogy igenis érdemes! Ezúton is büszkén köszönjük ezt az elimserést!

„Igazi élmény volt a szombati nap, én már 23 éve 2 országban dolgozom, sok tapasztalatom van, szombaton újra éreztem azt hogy az erőnléti/funkcionális edzés nem csak üzlet de leginkább misszió! 

Szerintem nagyon fontos a Ti munkátok, hozzá sok sikert kívánok!”

Lukasz Trzaskoma