Helyzetjelentés
Kedves Vendégeink, Tagjaink!
Az elmúlt két évben sajnos hozzászoktunk ahhoz, hogy bizonyos körülmények megnehezítik az életünket. Nem kell senkinek ecsetelni, hiszen, mindannyian érintettek voltunk/vagyunk…
Azt is tudjátok, hogy minket is megviseltek a bezárások, hajszálon múlott, hogy életben tudtuk tartani a termeket, de nem szeretnénk panaszkodni, hiszen végre elkezdett minden egyenesbe jönni és reméljük ez a folyamat már nem törik meg újra.
Mindenesetre van pár dolog, amiről beszélni kell, mégha nehéz is:
Ezek között előre kívánkozik, hogy ahogyan azt a nyáron ígértük, nagyobb hangsúlyt fektetünk és jóval többet fordítunk a takarításra, higiéniára. Ennek a folyamatnak az első lépcsője megvolt és örömmel vettük a visszajelzéseket is, mert ti is érzékeltétek a változást. Persze vannak hibák, de ezek alapján bírunk ebben is fejlődni. Valamint, ha minden jól alakul, mindez januártól még intenzívebb lesz.
A szintén ígért eszközfrissítés terén is igyekszünk, természetesen a lehetőségekhez mérten, lépésről lépésre. Az edzők és szakmai vezetők által kért dolgok beszerzésre kerültek, vagy éppen folyamatban vannak.
Most pedig a nehezebbik téma:
Egyre nagyobb teret kap ismét a sajtóban a vírus körüli herce-hurca. Jönnek a számok, adatok, hírek. Nem tisztünk és nem is szeretnénk belemenni a részletekbe, hiszen nem ez a szakterületünk. Mi annyit tehetünk, hogy a lehető legmesszebbmenőkig igyekszünk felkészülni arra, hogy biztonságban legyetek. Azonban e téren szeretnénk kérni, hogy legyetek ti is partnerek és figyeljünk egymásra!
A termekben kikészítve vár a fertőtlenítő és törlőpapír, melyeket használhattok az eszközök használatakor. A takarításra továbbra is egyre nagyobb figyelmet szentelünk.
Végeztünk egy felmérést is, mely talán jelentős lehet: azonban hangsúlyozzuk, semmilyen nyomást nem gyakoroltunk az alkalmazottakra! Ennek ellenére a zuglói és újbudai termünkben is kivétel nélkül minden pultosunk és edzőnk legalább kettő, de több esetben már a harmadik oltásán is túl van!
Bízunk abban, hogy nem történik változás a mindennapjainkban és tovább erősíthetjük az immunrendszerünket a rendszeres mozgással. Hiszen a számok nem hazudnak: akik rendszeresen sportolnak, jóval ellenállóbb a szervezetük!
Mi ennyit tudunk tenni az egészségünkért és közösségünkért! Légy partner és menjünk tovább előre!
Üdv, Thor team