BRÉKING, avagy Thor Gym újratöltve

Az éjjel közzétett, Magyar Közlönyben megjelent rendeletek a korábban ismert információkat felülírják! Így immáron fix időponttal tudunk informálni titeket!

A Hf3 szövetség által is megosztott információk alapján május 4-től, vagyis hétfőtől az edzőtermek kinyithatnak. Ezáltal mi is igazodva a szövetség ajánlásához, korábban nyitunk, mint sejthető volt!

Természetesen a szövetség által ismertetett protokoll figyelembe vételével tesszük mindezt és az első FÁZIS betartása mellett javasoljuk mindezt, melyet alább közzéteszünk!

A THOR GYM ÚJBUDA SZERDÁN, AZAZ MÁJUS 6-ÁN MEGNYITJA KAPUIT!

A többi fővárosi terem nyitását illetően szombat estig tudunk írni konkrétumokat, ám az biztos, hogy a budapestet érintő nyitások fokozatosan fognak megtörténni.

 

Hivatkozás a magyar közlönyben megjelent kormányrendeletekre:

„A Kormány 170/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete a sportrendezvényekkel és sportedzésekkel kapcsolatos intézkedésről

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény rendelkezéseire,
a 4. § tekintetében az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás alapján,
az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva
a következőket rendeli el:
1. § (1) Magyarország egész területén
a) sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között megtartható,
b) a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen
való részvétel megengedett.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezések akkor is alkalmazandók, ha a kijárási korlátozásról szóló
kormányrendelet, illetve a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet eltérően rendelkezik.

2. §3. § E rendelet alkalmazásában a lóversenyt sportrendezvénynek kell tekinteni.
3. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2020. május 4-én lép hatályba.

(2) A 4. § 2020. május 18-án lép hatályba.

4. §A Kormány e rendelet hatályát a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítja.”

 

A Hf3 által közzétett PROTOKOLL, amelyet alkalmazunk:

1.FÁZIS:

Az edzőtermek megnyithatják kapuikat az alábbi szabályok bevezetése mellett:

– A teremben tartózkodás maximális létszámát a terem méretéhez képest kell meghatározni, ami alapján az edzőtérre vonatkoztatva 9 nm-enként 1 fő tartózkodhat.

– Belépéskor kötelező kézfertőtlenítés a recepcióra kihelyezett fertőtlenítővel. Az edzőterembe való belépést követően minimum 20 mp-es szappanos kézmosás.

– A leginkább veszélyeztetett korosztály, vagyis a 65 év felettiek számára az edzőtermek nem látogathatóak. A 16 éven aluliak számára szintén nem látogathatóak az edzőtermek, mert a vírushordozás szempontjából a közösség védelme ezt indokolja. Továbbá, krónikus, vagy kiemelt kockázatú betegségekkel küzdők, legyengült immunrendszerűek, illetve a covid-19 bármely tüneteit produkáló egyének sem tartózkodhatnak az edzőteremben

A maszk viselése az edzés időtartama alatt, az edzőterem edzőfelületén nem kötelező. Ellenben, az utcáról beérkezve és az edzőtermet elhagyva a beléptető helyiségekben, a közösségi terekben maszk és gumikesztyű viselése kötelező. Az edzőterem teljes területén a kötelező távolságtartás, az állami szervek irányelvei alapján kötelező (1,5m).

– Az  első fázisban a tusolók használatát nem javasoljuk, a második fázistól lehet elérhetővé tenni

– Egy légtérben több, párhuzamosan futó foglalkozás esetén, ezek időpontjait egymástól eltolva kell indítani. Az előtér és az öltözők terheltségének maximális időbeni elosztása érdekében.

– Kontakt sportok, küzdősportok, harcművészeti edzések az első fázis ideje alatt még nem indulhatnak el

– Rövidített nyitva tartást nem támogatjuk, igyekezzünk az edzőterem terheltségét a lehető legjobban eloszlatni a nap teljes részében

– Kizárólag csak előre csomagolt termékek értékesítése engedélyezett

– Klímák és ventilátorok használatának kerülése fokozott jelentőségű, a vírus esetleges terjedésének lehetőségét minimalizálandó

– Minden eszközt egy edzésen csak egy fő használhat, és órák végén fertőtleníteni kell a használt eszközöket, erre az edzőterem megfelelő mennyiségű fertőtlenítőt kell biztosítson

– Váltócipő, váltóruha használata kötelező. Zokni használata kötelező, míg a ruházat lehetőleg hosszú, bokáig érő nadrág, valamint vállat és derekat eltakaró felső rész kell legyen. Zárt cipő használata kötelező a kiszolgáló egységekben

– Törölközőt nem tehet ki az üzemeltető, kizárólag papírtörlőt biztosíthat

 

Fontos információk:

  • A bérbedásra került eszközöket az összes fővárosi termünkbe szeretnénk visszakérni, mindezt Május 4 és 5-én, hétfőn és kedden kérjük hozzátok be! (Az angyalföldi, tehát 13. kerületi terembe mindezt Május 7 és 8-án tudjuk fogadni, azaz csütörtök-pénteken!)
  • Mindenkinek, aki nem vette igénybe a HomeTraining programot, annak a bérlet vásárlása (amennyiben nem napijeggyel jössz edzeni) kötelező lesz! A korábbról (március) fennmaradt érvényes napokat pedig a beérkezett kérések alapján az új bérlethez írjuk majd jóvá.

Tehát Újbudán már szerdától várunk titeket, míg a többi teremmel kapcsolatosan érdemes szombat este követni a közösségi oldalakat, valamint weboldalakat! Egyéb részletekről a későbbiekben fogunk tájékoztatni titeket!

 

Thor team